Mérnöki szolgáltatások
Projekt előkészítés

A sikeres építkezés a megfelelő előkészítésen alapul. A gondos tervezés és kivitelezés előkészítés során a műszaki tartalom pontosításra kerül, elsődlegesen az Építtető igényeit figyelembe véve a vonatkozó előírások, jogszabályok, szabványok alapján. Előzőek figyelembe vételével el lehet már készíteni szükség szerint kiviteli szintű terveket, a részletek kidolgozásával együtt. Megfelelő tervek birtokában költségvetés készíthető, melyet már a pályáztatás során több Kivitelezővel be lehet áraztatni, és az egységes műszaki színvonal mellett kiválasztható a legmegfelelőbb ajánlat.

Ebben a munkában tud a Cég támogatást nyújtani a megfelelő szakemberekkel.

A megkereséskor a projekt „készültségének” megfelelően tudunk bekapcsolódni a munkába, megemlítve az főbb állomásokat:
- a legelejétől egy elméleti koncepció alapján a legalkalmasabb terület felkutatása
- a tervezési koncepció kialakítása, hatóságok megkeresése
- a Tervező(k) támogatása
- a már elkészült tervek alapján szükség szerint tanulmányok, megtérülés számítások, felmérések, költségvetések elkészíttetése
- a versenyeztetés, elbírálás folyamata